A HES-TDL egy regionális szinten is kiemelkedő hajójavító és -gyártó üzemet létesít Dunavecse területén. A telephelyen egy méretét tekintve egyedülálló sólyatér kerül kialakításra, amely 100 méternél hosszabb hajók kiemelésére és vízre tételére is alkalmas. A beruházás egy több száz méteres partszakasszal rendelkező, közel 10.000 négyzetméteres ipari területen valósul meg az M8 Pentele híd lábánál. A szállítmányozási csomópontként szolgáló kikötő szomszédsága, az autópálya közelsége, és a település vasútkapcsolata kiváló logisztikai lehetőségeket biztosít a beruházás közvetlen környezetének. A tervezett üzem megnyitása kapacitásában és minőségében is méltó folytatása az elmúlt évtizedekben letűnt, mégis több évszázados múlttal rendelkező magyar hajóipari tevékenységnek, méretéből adódóan pedig a legnagyobb vízi járművek ellátását is biztosítja a kisebb teherhajóktól egészen a szállodahajókig.
„A beruházás megvalósulásával nemzetközi szinten is a legnagyobb szereplőkkel vehetjük fel a versenyt a teherhajók és személyszállító hajók piacán, egyedülálló módon pedig a Duna magyarországi szakaszán is ki tudjuk majd szolgálni a nagyméretű hajókat egészen 130 méteres testhosszig. Ekkora járművek kiemelésére és vízre tételére jelenleg csak a környező országokban van lehetőség, azonban az infrastruktúra és a szakértelem megfelelő kombinációjával a legjelentősebb hajóipari projektekben vehetünk részt, és a belföldi keresletre is megfelelő megoldásokat fejleszthetünk ki, ezáltal is hozzájárulva akár több száz hazai munkahely megteremtéséhez. Határozott célunk, hogy a magyar hajóipar újra az élvonalba kerüljön, és újra a többévszázados múltjához hűen emlegessék a nemzetközi színtéren is.”
– mondta Hadászi Szabolcs, a HES-TDL stratégiai vezetője.
Határozott Európai Uniós szintű törekvések és irányelvek jelentek meg azzal a céllal, hogy csökkentsék a növekvő volumenű szárazföldi áruszállítás szén-dioxid-kibocsátását. Tekintettel arra, hogy a vízi közlekedés arányaiban jóval kevesebb károsanyagot bocsájt ki, mint a közúti, kézenfekvő megoldást jelentenek Európa vizei. Az Európai Bizottság céljai között szerepel, hogy a teherszállítás meghatározó hányadát a vízi lehetőségek kiaknázásával a nagyobb folyókra tereljék át, A NAIADES III. akcióterv pedig 2030-ig 25%-kal, 2050-ig pedig 50%-kal növelné majd a belvízi szállítás volumenét. A bizottság stratégiái is – ideértve az Európai zöld megállapodást és a Fenntartható és intelligens mobilitási stratégiát – tükrözik ezt a szándékot, és felvázolják a belvízi szállítás, valamint a rövidtávú tengeri szállítás hatékony és környezetbarát kialakításához szükséges lépéseket.
Az egyik legnagyobb mérföldkő 2030, a célkitűzéseknek megfelelően ekkorra már piaci forgalomba kerülnek új, környezetbarát meghajtással gyártott kibocsátásmentes hajók. A kirajzolódó tendenciákból is egyértelműen látszik, hogy számos lehetőség rejlik a logisztika és a személyszállítás piacán egyaránt. A hajóforgalom várható növekedésével párhuzamosan a hajójavítási igény is nő, a megnövekedett kapacitásszükséglet kielégítéséhez újabb hajók megépítése szükséges, a környezetvédelmi elvárások pedig modern technológiai megoldások fejlesztését és adaptálását igénylik, legyen szó városnéző hajókra vagy éppen önjáró bárkákra tervezett alkalmazásokról
A hajójavító és -gyártó telephely létesítése kifejezetten előnyös lehet a térség számára is, hiszen számos új munkahelyet teremt, a tevékenység pedig jelentős alvállalkozói tevékenységet igényel, amely közvetetten is hozzájárul több munkalehetőség biztosításához. Mindezt felismerve, Dunavecse Város Önkormányzatával folytatott előzetes tárgyalások alapján az önkormányzat írásba foglaltan, polgármesteri határozat formájában is támogatását fejezte ki HES-TDL számára hajóipari létesítmények elhelyezésére a területen. A telephely létesítményeinek kialakítása a környezetvédelmi hatástanulmány eredményét figyelembe véve, illetve az árvíz-, és katasztrófavédelmi szempontoknak eleget téve került megtervezésre. A hajóüzem megnyitása lehetővé teszi olyan innovatív megoldások kidolgozását, amelyek választ adnak korunk fenntarthatósági és környezetvédelmi kihívásaira. Hajóipari tapasztalatának és kapacitásának köszönhetően a HES-TDL már meg is kezdte olyan új típusú, környezetbarát hajtással rendelkező hajók fejlesztését, amelyek a személyszállítás, a teherforgalom és a közösségi közlekedés igényeit egyaránt kielégítik.
A fenntarthatósági törekvéseknek megfelelően energiahatékony technológiák alkalmazására kerül sor a telephelyen, amelyek nagymértékben csökkentik az energiafogyasztást és egyben a környezetre gyakorolt hatást, továbbá, egy gondosan megtervezett hulladékkezelési rendszer minimalizálja a tényleges hulladékmennyiséget és maximalizálja annak visszanyerését. A zöldterületek fenntartása és telepítése által biztosítottá válik az épületek és a környezet harmonikus kapcsolata, sőt, a fák és a növényzet minimalizálják a hőmérsékleti ingadozásokat, a légszennyezést, valamint javítják a légszűrődést is a telephelyen és közvetlen környezetében.
„Úgy látjuk, hogy hajóipari szempontból egy hatalmas üres tér tátong Magyarországon, amelynek kellős közepén kerül megvalósításra a beruházásunk. A Duna mentén található nagyobb telephelyek többsége nem képes teljeskörűen kiszolgálni a hazai és nemzetközi igényeket, mert nincs megfelelő műszaki felkészültséggel támogatott sólyázásos lehetőségük, vagy épp a rendelkezésükre álló kapacitás nem elegendő a térségben felmerülő hajóipari igények kielégítéséhez, de a relatíve magas árak és a nagy távolságok is meghatározó tényezők. Itthon, a rendszerváltozást követően szinte teljesen eltűnt a hajóipar többtízezernyi munkahelyével együtt, napjainkban pedig már alig lehet olyan céget találni, amely motorcsónaknál nagyobb vízi járművekkel is foglalkozik. A többévszázados világszínvonalú termelés során hatalmas mennyiségű szellemi tőke halmozódott fel hazánkban, amelynek nagy részét sikerült megőrizni műszaki dokumentációk formájában is. Kötelezettségünknek érezzük, hogy az egykor méltán híres magyar hajóipar örökségét megőrizzük, az iparágat és annak jó hírét újjáépítsük, a múlt tapasztalatát és a jelenkori technológiákat ötvözve európai szinten is kimagasló hajóipari munkát végezzünk Magyarországon.”
– tette hozzá.
Weboldalunkon saját és harmadik fél általi sütiket használunk azért a böngészési élmény javításáért. Az alábbi gombra kattintva elfogadhatja szabályzatunkat, amely a böngésző beállításaiban bármikor módosítható. Bővebb információ az Adatvédelmi és cookie szabályzatunkban található.